Faluház - kiállítás
Faluház - kiállítás
2014-09-30 (12 ÉVE)
Egyesületi munkánk részeként, alapszabályunk szerint: hagyományaink feltárása és bemutatása rész egyfajta megvalósításaként lelkes tagjaink Széles Lászlóné és Szvákné Széles Ildikó vezetésével gyűjtöttek a faluban a régebbi idők öltözetét, szerszámait, edényeit, berendezési tárgyait bemutató tárgyakat. Kiállítást állítottak össze és ápolnak az önkormányzat által az egyesület rendelkezésére bocsátott kicsi épületben. Berendeztek egy tisztaszobát az egyik sarokban: felvetett ágy, asztal, lóca, rokka, fiókos szekrény, bölcső, csikómasina, tulipános láda és egyéb használati tárgyak.
A Ház felújítás alatt, zárva van.
Érdekes volt a gyűjtés során, hogy nagyon nehezen adták ki a kezükből a tárgyakat a tulajdonosok – nem mintha használták volna őket, hanem láthatóan féltették, értékesnek ítélték. A gyűjteményről Ildikóék nyilvántartást készítettek, ami a kiállítás megnyitásának megfelelő állapotban a mellékletben megtekinthető.
(A felújítás miatt a gyűjtemény sérülékeny darabjait visszaadták a tulajdonosoknak.)

Zérczi István
Σ dokumentum: 1 |
1024x768 px